Király Imi vagyok. Imi, mert az "Imre" megszólítás komolyságával szinte azonnal elvész a könnyed, barátságos kommunikáció és összeugrik a gyomrom, tehát azt szeretném meghagyni a hivataloknak és hatóságoknak. Általában szobrászként és grafikusként szoktam bemutatni magam, bár ez nagyon kevés dolgot mond el arról, ki vagyok én, és mit csinálok a világban.
A munkám és gondolkodásom alapja a problémamegoldás. Szeretem megérteni, hogyan és miért működnek a dolgok, és ha valami nem működik, addig keresem az okát, amíg meg nem találom a megoldást. Hiszek a józan paraszti észben, a tapasztalatban és abban, hogy a legjobb megoldás nem feltétlenül a legbonyolultabb. Sokkal inkább az, amelyik a lehető legegyszerűbb, legésszerűbb és leghatékonyabb módon éri el a kívánt eredményt.
Díszítőszobrászként és kőszobrászként indultam, de az alkotás számomra sosem ért véget egyetlen szakma határainál. A grafika, a fafaragás, a különböző anyagok megmunkálása és a hozzájuk kapcsolódó technológiák mind ugyanannak a kíváncsiságnak a részei. Szeretem, ha a fejemben megszülető elképzelés nemcsak papíron létezik, hanem a saját kezem munkájával válik valósággá.
Grafikai munkáimban ugyanez a sokoldalúság vezet. A logó- és arculattervezéstől a könyvillusztrációkig, az egyszerű ceruzarajztól a digitális grafikán át a nyomdakész anyagokig szívesen foglalkozom a vizuális alkotás különböző területeivel. Fontos számomra, hogy egy grafika ne csupán mutatós legyen, hanem mondjon is valamit, működjön a rendeltetési helyén, és technikailag is megállja a helyét. A ceruzától a nyomdáig vezető út minden szakasza érdekel, mert a jó ötlet és a jó kivitelezés számomra elválaszthatatlan egymástól.
Idővel saját műhelyt alakítottam ki, saját szerszámokat gyűjtöttem, készítettem és alakítottam át, mert előfordul, hogy egy feladathoz nem találni megfelelő eszközt. Ilyenkor nem feltétlenül a feladaton kell változtatni: néha magát a szerszámot kell megalkotni. Számomra a tervezés, a kivitelezés és a közben felmerülő nehézségek megoldása egyetlen összefüggő alkotófolyamat.
Az alkalmazotti létből az egyéni vállalkozás felé vezető út számomra nem pusztán munkavégzési forma váltását jelentette. Egyre fontosabbá vált, hogy önállóan dönthessek a munkámról, felelősséget vállalhassak az eredményért, és a saját szakmai meggyőződésem szerint dolgozhassak. Ennek természetesen ára is van: a szabadsággal együtt jár a bizonytalanság, a szervezés, a folyamatos alkalmazkodás és az a rengeteg feladat, amelyet az embernek akkor is meg kell oldania, ha eredetileg nem ez volt a szakmája.
A munkáim mögött a mesterségbeli tudás mellett ott van a hagyományok iránti tiszteletem is. Fontos számomra a magyarságom, a magyar szellemiség, valamint az a kulturális és lelki örökség, amelyet elődeinktől kaptunk. A szkíta tudat számomra ennek a gyökereket kereső, az ősi örökséghez kapcsolódni kívánó szemléletnek is része. Nem pusztán régi formák, motívumok vagy tárgyak másolásáról van szó, hanem arról, hogy megértsük a mögöttük rejlő gondolkodást, értékrendet és világlátást. Hiszem, hogy a hagyomány akkor marad igazán élő, ha nem csupán őrizzük, hanem a jelenben is képesek vagyunk továbbalkotni.
Talán ezért is lett az állandó tanulás az életem természetes része. Nem gondolom, hogy egy megszerzett végzettséggel vagy néhány évtized tapasztalattal bárki befejezhetné a tanulást. Mindig akad új anyag, új technika, új eszköz vagy egy olyan probléma, amelynek megoldásához új ismeretekre van szükség. És ha valami felkelti az érdeklődésemet, hajlamos vagyok alaposan beleásni magam. Nem azért, mert mindenhez érteni akarok, hanem mert szeretném érteni azt, amivel foglalkozom.
A munkámban meglehetősen magasra teszem a mércét. Tudom, hogy a tökéleteset valószínűleg csak Isten képes alkotni, de ebből számomra nem az következik, hogy ne lenne érdemes törekedni rá. Egy jól megválasztott arány, egy pontos illesztés, egy szépen megmunkált felület vagy egy átgondolt részlet olykor alig észrevehető különbséget jelent, nekem mégis fontos. Nem feltétlenül azért, mert más is észreveszi, hanem mert én tudom, hogy ott van.
Ez a hozzáállás persze nem mindig könnyíti meg az életemet. Sőt! Néha több időt töltök egy részlet megoldásával, mint amennyire az kívülről indokoltnak látszik. De számomra a munka nem pusztán arról szól, hogy valami elkészüljön. Azt szeretném, hogy jól készüljön el, hogy legyen mögötte gondolat, szakmai igényesség és lehetőleg valami olyan többlet, amely megkülönbözteti a puszta kivitelezést az alkotástól.
Lelkesen és elkötelezetten dolgozom, különösen akkor, ha egy feladat egyszerre kíván kreativitást, kézügyességet és műszaki gondolkodást. Szeretem a kihívásokat, de nem önmagukért. A cél mindig az, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekből a lehető legjobb eredmény szülessen.
Ha pedig mindehhez újra kell gondolni valamit, ki kell találni egy szerszámot, meg kell tanulni egy technológiát, vagy éppen elölről kell kezdeni egy munkafolyamatot, hát legyen.
Mert számomra az alkotás nemcsak azt jelenti, hogy létrehozok valamit, hanem azt is, hogy közben magam is folyamatosan fejlődöm.